Kezdj itt!

Ezen az oldalon összeszedtük Neked, milyen lehetőségeid vannak a francia nyelvvel a karon – vágjunk is bele!

Francia szaknyelvi kurzusok

Tanulmányaid során összesen négy féléven keresztül hallgathats ingyenesen és kreditért francia szaknyelvet! A kurzusok segítenek abban, hogy később francia nyelven folytathass tanulmányokat.

  • Francia szaknyelvi alapozó – heti 90 perc
    • Az alapozókurzust első év második félévében a kötelező jogi szaknyelvi tárgyak közül választhatod.
  • A francia közjog lexikája I-II. – heti 2×90 perc
    • A közjogi lexika óra első félévében megismerheted a francia állam alkotmányos berendezkedését, a hatalmi ágak működését.
    • A második félévben a francia igazságszolgáltatással és terminológiájával ismerkedhetsz meg.
    • A kurzus teljesítése esetén DALF C nyelvvizsga nélkül is jelentkezhetsz a francia részképzésre (lásd lejjebb!).
  • A francia polgári jog lexikája – heti 2×90 perc
    • A kurzuson a polgári joghoz kapcsolódó alapvető francia jogi fogalmakat sajátíthatod el.

Francia diploma a karon

Az ELTE és a párizsi Panthéon-Assas Paris II Egyetem együttműködése keretében lehetőséged van 4 itthoni félév alatt francia állami Master 1 diplomát szerezni, amely segíthet nemzetközi és francia szervezeteknél, cégeknél elhelyezkedésben.

A 4 félév során a Paris II (a Sorbonne egyik utódegyeteme) oktatóitól európai  polgári, közigazgatási és gazdasági jogot hallgathatsz tömbösített előadások formájában, valamint szaknyelvi szemináriumokon vehetsz részt a félév során.

Francia perbeszédverseny

A Plaidoirie de Budapest kiváló alkalom arra, hogy fejleszd nyelvtudásodat és jogi készségeidet! A versenyt a francia nagykövetség és az ELTE szervezi minden ősszel, ahol emberi jogi témakörben kell beadvánnyal és perbeszéddel készülni, a legjobbak pedig értékes nyereményekben részesülnek.

Tanulás és munka francia területen

Egy vagy több félévet anyanyelvi környezetben tölteni páratlan lehetőség nyelvtudásod fejlesztésére! Karunk számos francia, belga és luxemburgi egyetemmel áll kapcsolatban, így Erasmus tanulmányutad nemcsak nagyszerű élmény, hanem pótolhatatlan nyelvtanulási alkalom is lehet számodra. Az EraSmus program során szakmai gyakorlatot is tölthetsz ösztöndíjjal, így akár munkavállalási tapasztalatot is szerezhetsz ezen országokban!

Francia közösség a karon

A 2018-ban létrehozott ELTE ÁJK Frankofón Diákkör összeköti a kar franciául beszélő hallgatóit, rendszeresen eseményeinken (például filmvetítések, előadások, beszélgetések) pedig nyelvtudás mellett baráti kapcsolatokra is szert tehetsz!